2011. március 1., kedd

PAPÍR PANORÁMA

BAK Imre, BUKTA Imre, CHILF Mária, FRIDVALSZKI Márk, GÁBOR Áron, GYŐRFFY László, HAÁSZ Katalin, HÁMORI Anett, HENCZE Tamás, HORVÁTH Dániel, JAGICZA Patrícia, KLIMÓ Károly, KONOK Tamás, KORODI Luca, KÓSA János, MOIZER Zsuzsa, NÁDLER István, PAUER Gyula, PINCZEHELYI Sándor, RADÁK Eszter, RÉVÉSZ LÁSZLÓ László, SIPOS Eszter, SZABÓ Dezső, SZABÓ Péter, SZENTESI Csaba, SZÍJ Kamilla, SZINYOVA Gergő, SZURCSIK József, TÓTH Angelika, VEREBICS Katalin

Megnyitó:
2011. március 10. csütörtök 18 óra

Megnyitja:
Mélyi József, művészettörténész

Megtekinthető:
2011. március 11. – április 30. között
hétfőtől péntekig 10-től 18 óráig, szombaton 10-től 13 óráig.

A papírmunkák visszakapták jogos helyüket a képzőművészetben, és már nem egy mű vázlataként, hanem teljes értékű műként jelennek meg egy-egy művész oeuvre-jében.
Papír panoráma című kiállításunk a papír változatos formáit vonultatja fel a gesztus és geometrikus absztrakciótól, a figuralitás műfajain keresztül, a rendszeren alapuló, konceptuális vagy akár a térbe is kinyúló munkákig. Célunk, hogy feltárjuk az anyagban rejlő változatos művészi tendenciák lehetséges irányait, ezért kollázsokon, sokszorosított grafikai eljárással készült műveken, rajzokon, festményeken és objekteken keresztül mutatjuk be a papír alapú munkák panoramikus státuszát.
Válogatásunk a hetvenes évek kultikus papír alapú munkáira és a kétezres évek legújabb tendenciáira koncentrál.
Az intim, individuális, koncentrációt és felkészültséget igénylő műfajt szeretnénk ezzel a kiállítással itthon is népszerűsíteni, bemutatni sokrétűségét és a kortárs képzőművészetben elfoglalt fontos helyét hangsúlyozni.


és .................. 

Basa Anikó installációja és Kim Corbisier képei a Kogart Galériában
2011.02.22.
 Anikó és Kim Corbisier, a Kogart Friss 2010 kiállításának két különdíjasa most önállóan mutatkozik be a Kogart Galériában, ahol szerdától legújabb alkotásaikkal találkozhat a közönség.



Mint azt Szabó Noémi kurátor az MTI-nek felidézte, a galéria elhatározta, hogy ezentúl egyéni kiállítási lehetőséget is ad a Kogart Házban évente megrendezett Friss tárlaton legsikeresebben szereplő fiatal művészeknek. A Magyar Képzőművészeti Egyetem friss diplomásainak tavalyi kiállításán a közönségtől, illetve a művészeti zsűritől is Basa Anikó és Kim Corbisier kapta a legtöbb szavazatot, így most ők ketten mutathatják be legújabb munkáikat a Kogart Galériában.
    Basa Anikó nagyméretű installációja, egy nejlonzsinegre fölfüggesztett transzparens plasztik kártyalapokból áll, és befedi a galéria egyik falát a plafontól egészen a padlóig. "Légies, grafikai hatása van az egész műnek" - jegyezte meg Szabó Noémi.
    Hozzátette, hogy Basa Anikó, aki tavaly végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, munkáiban nem hagyományos anyagokat, vagyis vásznat vagy festéket használ, hanem alapvetően installációs műveket készít, az ember és a tér viszonyát vizsgálja. Érzékeny kompozícióit finom, aprólékos eljárással hozza létre.
    Kim Corbisier belga születésű festőnő hat-hét nagyméretű utcai életképet mutat be, az emberek közti kapcsolatot emeli képeinek témájává - mondta a kurátor, megjegyezve, hogy a fiatal művész Pálfi György Nem vagyok a barátod című filmjének egyik főszereplője volt, és a mozgókép érezhetően hatással van művészi látásmódjára.
    Kim Corbisier szintén tavaly végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Városi környezetből kiragadott életképeket fest, apró történeteket, mindenkinek ismerős hétköznapi szituációkat örökít meg vásznain. A kiállításra Pálfi György meglepetésfilmet is forgatott, amelyet a megnyitón láthat a közönség - fűzte hozzá Szabó Noémi.
    A két művésznő tárlata március 25-ig tart nyitva.
 

2011. január 27., csütörtök

A festészet szín nevei- mintái...

A festészet színnevei
 
Pigmentek színmintái »
 
Földfestékek
- Okker, sziena, umbra, zöldföldek

Az elsô festékek egyszerûen a talajból származtak, jellemzôen vörös, sárga és barna színû agyagok voltak (ld. földszínek), pl.: okker, sziena, umbra. Vas-, vagy más fém-oxid tartalmú ércek mállási termékei, melyek nyersen is használhatóak, mint kréta, és égetéssel sötétebb és vörösebb árnyalatot nyernek. Porrá törve és különféle kötôanyagokkal (olaj, akril, stb.) keverve lesz belôlük festék. A vöröskréta számos néven szerepel a mûvészeti technikákban: vörösokker, hematitvörös, rôtli, bólusz, sinopia/szinópia.

Vannak zöld földfestékek is, legismertebb a Verona közelében bányászott veronai zöldföld, a kissé kékesebb tiroli zöld és a barnásabb csehzöld. A fekete festéket régen a korom szolgáltatta. Ilyen anyagokat használt az ôsember az Altamira, Lascaux és más barlangokban, több tízezer évvel ezelôtt is.
ôsi földfestékek
okker zöldföld földfestékek Lascaux, barlangrajz

A földfestékek minden kontinensen ismert, folyamatosan használt anyagok maradtak. A testfestés ôsi alapanyaga is a földfesték volt: Amerika indiánjai sárga és vörös okkerrel kenték be magukat, innen ered a "rézbôrû", "vörösbörû" elnevezés.

Oxidfestékek
- Angol-, velencei-, spanyol-, indiai-, perzsa-, pozzuoli vörös

Évszázadok óta ismert pigmentfajta az oxidfesték, alapja a vas-oxid (Fe2O3), egyfajta rozsda. A feldolgozott és kötôanyaggal kevert vas-oxid különféle neveken terjedt el: angol-, velencei-, spanyol-, indiai-, perzsa-, pozzuoli vörös, színárnyalatukban csekély különbséggel. A vas-oxidból nemcsak vörös és barna, hanem sárga (oxid-sárga) és fekete (oxid-fekete) festék is készül. A vas-oxid tartalmú pigmentek nevében gyakran szerepel a mars elôtag (mars-vörös, mars-sárga).
vas-oxid festékek
oxidvörös angolvörös inidiai vörös velencei vörös

Vörös pigmentek
- Cinóber, mínium-, kadmium-, króm-, krapp, alizarin, sárkányvérvörös

A vas-oxid tartalmú földek vörösénél sokkal élénkebb színû festék nyerhetô a cinnabarit nevû ásványból, ez a cinóber, mely mesterségesen is elôállítható higanyszulfid (higany és kén). A ragyogó vörös cinóber a kínai mûvészetben évezredek óta használt lakkfestés legkedveltebb színe, ezért nevezik kínai vörösnek is. Az ókori Rómában szintén nagyon népszerû volt, a gazdag pompeji házak falát ezzel diszítették - a pompeji vörös rendszerint cinóbert jelent.

cinóber
higanyszulfid kristály kínai lakkfestés pompeji falkép

Sok ezer éve ismert, szép világospiros, de mérgezô festék a mínium, az egyik legrégebbi mesterséges pigment. Az ókorban véletlenül fedezték fel: Athén kikötôjében egy római hajó ólomfehérrel töltött hordókból álló rakománya kigyulladt, az ólomfehér egy része míniummá alakult a tûzben. A középkorban a kódexfestôk használták, az iniciálékban gyakori volt a vörös szín, a "miniatúra" név a mínium szóból származik.

Különféle fémekbôl (kadmium, króm), egyéb vegyi anyagok felhasználásával, kb. 100-150 éve állítanak elô élénkvörös festékeket.

vörös pigmentek
míniumvörös krómvörös krapp, alizarin

Szerves anyagokból nyert vörös festékek: a krapp (a buzér növény gyökerébôl), ennek mesterséges változata az alizarin. Többféle egzotikus fából és cserjébôl nyerhetô vörös gyanta, az ebbôl készült festék a sárkányvérvörös.

Sárga pigmentek
- Nápolyi sárga, arzénsárga, ólom-ónsárga, kadmium-, kobalt-, króm-, indiai sárga, rezeda-, gumiguttisárga

Tartós és szép élénksárga földfestéket találtak a Vezúv környékén, ez a nápolyi sárga, már több ezer éve is használták. Anyaga antimonsavas ólom (antimonsárga), mérgezô, ehhez volt hasonló az ólom-ónsárga.
sárga festékek
nápolyi sárga kadmium sárgák inidiai sárga

A kadmiumból, krómból és kobaltból többféle színû, így sárga festék is készíthetô.

Szerves eredetû festék pl. a rezedasárga. A virágból elsôsorban textilfestéket készítenek, de ebbôl mûvészfestéket is elô lehet állítani. Ázsiában termô növény gyantájából nyerik a (mérgezô) gumigutti nevû sárga festéket, melynek angol neve a gamboge, ebbôl ered Kambodzsa neve.

Indiából származott egy jó minôségû, ragyogó sárga festék, az indiai sárga, melyet mangólevéllel etetett tehenek vizeletébôl állítottak elô. Ma már nem készül, mert a 20. sz. elején vallási és állatvédelmi okok miatt betiltották.

Barna pigmentek

- Caput mortuum, mangánbarna, Van Dyck barna, umbra, sepia, múmiabarna

Barna festéket ugyan a vörös és fekete keverékébôl is lehet készíteni, mégis sok természetes, sôt szerves eredetû is forgalomban van pl. caput mortuum, mangánbarna, Van Dyck barna, umbra.

barna pigmentek
szépiabarna múmiabarna caput mortuum

A sepia (szépia, tintahal) barna "tintát" termel, melyet menekülés közben enged ki magából. Évszázadokig írótintának használták, a mûvészek pedig egyszínû, de gazdag tónus-fokozatú akvarell képeket készítenek vele. A szín a fotótechnikában is kedvelt, a régies hangulatú, egyszínû képeket is sepiabarnának nevezik.

Az egyiptomi múmiák maradványaiból a középkortól kezdve a 18. századig pigmentet készítettek, ez volt a múmiabarna. A 20.század elején betiltották.

Kék pigmentek
- Ultramarin, azurit, egyiptomi kék, kobaltkék, berlini kék

Míg a vörös, barna és sárga anyag igen gyakori a természetben, a kék annál ritkább, tehát drága, és a színtartóssága sem mindegyiknek jó.

Féldrágakövek ôrleményébôl ma is állítanak elô pigmentet, évszázadokkal ezelôtt ez még gyakoribb volt.

Az azurit és a lazúrkô (vagy: lapis lazuli, kékkô) kék ásványok, de kémiailag különbözôek. Az azurit réztartalmú és olcsóbb, a lazúrkô drága, aranyáron mért pigment-alapanyag volt. Nevük eredete közös: a perzsa "lazvard" (kék) szóból származnak, néhány európai nyelvben a kék színnév (azur, azul, azzurro) ôse. A lapis lazuli az ókorban díszítôkô (amulett, kôberakás) volt. Az ultramarin pigmentet a lazúrkô feldolgozásából nyerik, Itáliába a Földközi tenger keleti végébôl, Afganisztánból érkezett, innen a neve: "oltre mare" (= tengeren túli). Ma mesterségesen is elôállítható (francia ultramarin), így sokkal olcsóbb.
lapis lazuli és ultramarin
lazúrkô (lapis lazuli) lazúr kôberakás (Tutenkhamon maszk) ultramarin pigment

A kék fontos szerepet játszott az egyiptomi kultúrában, mint vallási szimbólum, és gyakori volt a falfestményeken, a kerámiákon. Ôk készítették az egyik elsô mesterséges festéket, melyet sokáig egyiptomi kéknek neveztek: az azurithoz hasonló színû, réztartalmú, tartós festék volt. Összetétele: nátron, kovasavas föld és rézreszelék, a keverék izzítása révén jött létre a pigment. Számos, ma már feledésbe merült névváltozata volt: alexandriai-, herculaneumi-, pompeji kék.
egyiptomi kék
azurit, ásvány egyiptomi falfestmény (Ramszesz fáraó) egyiptomi kék, pigment

A kobaltkék és berlini (porosz-, párizsi-) kék az utóbbi 200 évben született, a fejlôdô vegyipar termékei.

Zöld pigmentek
- Malachitzöld, kadmium-, kobalt-, króm-oxid-zöld, króm-oxid zöld tüzes, nedvzöld, rézrozsdazöld

Érdekes, hogy a természetben a zöld, mint a vegetáció színe, igen gyakori, de a zöld festékanyag nehezen elôállítható. Sokszor keverékzöldet használnak a festôk, vagyis kék és sárga pigmentet kevernek össze, így befolyásolni tudják, hogy kékesebb v. sárgásabb legyen az árnyalat.

Ásványi anyagok közül a rézbôl lehet sokféle szép zöldet elôállítani, de ez, valamint a hozzáadott arzén és egyéb vegyi anyagok miatt, igen veszélyes festéket eredményez.

A malachit ásvány (közeli "rokona" az azuritnak,) réztartalmú, szép, zöld féldrágakô, ôrleményébôl az ókor óta készítenek pigmentet (malachitzöld). Egyiptomban szemfestéknek is használták, és ez volt a Nilus színe.
malachitzöld
malachit pigment malachitból egyiptomi maszk

Különösen szép, világos élénkzöld a rézrozsdazöld, mely többféle néven ismert: grünspan=spanyolzöld, verdigris=görögzöld. Ez azt jelzi, hogy több helyen is felfedezték a festékkészítés technológiáját és használata széles körben elterjedt. (A pigment elôállítása régi eljárás szerint, mely már nincs használatban: egy kádba erôs ecetet öntöttek, fölé lógatták a fémrezet, letakarták, és hetekig ott hagyták. A réztárgyon élénk kékeszöld lepedék keletkezett, melyet aztán levakartak. A további feldolgozás során arzént hozzáadva nyerték a rendkívül mérgezô schweinfurti zöld nevû festéket.)

zöld pigmentek fém-oxidokból
rézrozsdazöld króm-oxid-zöld króm-oxid-zöld tüzes

A kadmium, króm és kobalt zöld festékek alapanyaga is.

A szerves eredetû zöld pigmentek közül csak a nedvzöld terjedt el, ma már ezt sem használják, mert gyenge színt ad, és gyorsan fakul. A régi receptkönyvek szerint a nedvöld készülhet: varjútövis (benge), aloe, hagyma, mályva, bodza, kökény, liliom, kerti ruta, írisz feldolgozásából. Nem száraz porként, hanem sûrû folyadékként árusították, melyet nedvesen kellett tartani, erre utal a neve.

Fehér és fekete
A fehér mészkô és kréta mellett a legrégibb fehér pigment az ólomfehér, mérgezô, és elég bonyolult technológiával készül. A cinkfehér és a titánfehér alig több mint 100 éve használt anyagok, a titánfehér a legfehérebb (legtöbb fényt visszaverô) pigment.
Az ásványi eredetû fekete festékek alapja a mangán- vagy a vas-oxid. Szerves eredetû anyagokból (csont, növényi magvak, szôlôvenyige, olaj, stb.) égetéssel lehet szép, tisztafekete pigmentet és tust elôállítani.

Pasztell
Több értelemben is használt név a mûvészet és a színek világában. Jelenti a festékanyagot: a pasztellkréta a pigment és valamely kötôanyag keverékébôl készült rudacska. A pasztellkép az evvel a krétával készült kép - átmenet a grafika és a festmény között. A színcsoportneveknél volt szó arról, hogy a “pasztell“ név az elôállítás módjára utal, a nagyon világos színek gyûjtôneve is. De, mint az alábbi képeken is látszik, ez nem feltétlenül vonatkozik a kréta és a képek színére. (A pasztell egyik legnagyobb mûvésze a francia E. Degas, híresek balerinákról készült képei.)

pasztell
pasztellkréták Degas pasztellképe

Szerves eredetû pigmenetek
Számos növénybôl és állatból készítenek színezéket, pigmentet, de ezek elsôsorban a textilfestés anyagai, a következô fejezetben lesz róluk szó. Használhatók mûvészfestékként is, de színtartósságuk csak ritkán éri el az ásványi eredetû festékekét, ilyenek: kármin, buzér- v. törökvörös, indigókék, rezedasárga, nedvzöld, perzsasárga, stb.
 
Irodalom, linkek
 
 
A képzômûvészet iskolája
Képzômûvészeti Alap Kiadó, Budapest, 1979

V. Finley: Színek. Utazás a festékesdobozban
HVG Kiadó, 2004

http://www.wikipedia.org/

http://webexhibits.org/pigments

Karinthy Szalon Kiállítás