2012. október 25., csütörtök

Hétköznapok halála: válaszol Németh Ágnes


Hétköznapok halála: válaszol Németh Ágnes

 
A hétköznapok halála mindenképpen arányeltolódásból származik.
Az arány határoz meg mindent. Az ember mindig a hiányt akarja pótolni, ha nagyon sokáig egy helyen van, ugyan azt eszi, ha nagyon sokáig nagy béke van, akkor szinte keresi, a kis konfliktust keresi a fölpörgést, ha nagyon sokáig fel van pörögve, akkor keresi a megnyugvást. Ez az arányeltolódásból származik, túlságosan elbillen valami felé a mérleg.
Magamból tudok kiindulni, ha sokáig olyan helyen vagy olyan szituációban kell lennem ahol, elbillen az arány, például csak az anyagi világban kell léteznem és csak a praktikus dolgokkal kell foglalkoznom, olyan tevékenységek (bejelentem a gázt, a villanyt, nem is sorolom) melyek sem nem kötnek le, nem okoznak semmilyen örömérzetet, akkor egyszerűen telítődők. Olyan szinten telítődök, hogy az a hiány már szinte idegbetegséggé fajul, annyira vágyom a szellemi oldalra.
 Fordítva is igaz: hogyha csak szellemi dolgokkal foglalkozok, csak intellektuális kérdésekről beszélgetek, csak olyan emberekkel, akik erre fogékonyak akkor egy idő után olyan szinten telítődök, hogy azt mondom mindenből elég volt, most úszni akarok egyet, vagy kapálni, vagy futni, olyat, ami fizikális. Mindenképpen valami, ami kimozdulás.

Tehát a megszokás mindenképp egy betegség, és ebbe fulladnak bele a hétköznapok?

Én inkább monotóniának nevezném. A két pólus arányeltolódása. Valami telítődik, és az fojtogató kezd lenni, az arány eltolódik a mérleg egyik oldala felé. A monotónia, egyfajta halál.

Miért probléma ez a ma emberének? Miért pont nekünk probléma ez?

Nem volt ez mindig így, alapvető probléma az arányeltolódás és ez mindig is így volt. Ez egy fontos dolog, mert ez dönt el mindent.
Az ember helyével és szerepével kapcsolatban nagy különbség van azonban a ma embere és az archaikus ember között.
Lehet, hogy egy földműves a mi szempontunkból monoton életet élt, de azt ő nem élte meg monotóniának, mert minden tevékenység szakrális tevékenység volt, kapcsolódott egyfajta spirituális léthez, és miután az ember elfogadta helyét, szerepét, sőt talán nem is ismerte ezt a szót, hogy egó, mindenképpen része volt valaminek, például egy közösségnek.
Spirituálisan élte meg az ő létét a közösségben. Kapott feladatként nem is lehet ő más, mint az ami, ő ebben boldognak érezte magát, abban megtalálta azt a fajta szentséget, megtalálta az értelmet, nem érezte azt, hogy monoton. Azon belül megtalálta azokat a pici arányeltolásokat, ami örömet okozott. Én itt látok egy nagyon nagy különbséget a ma embere és az archaikus ember között.

Ez velejárója annak, hogy elveszítjük az évszakokat  a városokban és az ünnepeinket is ? 

Minden egy kicsit kiüresedik. Elveszít valamit magából, ami megadta a rangját, szerepét, jelentőségét.
Az ember az anyatejjel szívta magába hogy minek mi az értelme és értéke, adottan megvolt a rend és abba született bele, így minden teljesen másról szólt. Most zajlik a kollektív tudatvesztés,  és ha most ezzel a gondolattal visszakanyarodunk a hétköznapok monotóniájához, akkor azt lehet mondani, hogy a ma embere elbillent az anyagi felé.
A pszichében azonban jelentkezik a szellemi éhség. A tudatalatti érdeklődés az meg van, csak nem látszik,mert nem kap hangot, nem kerül a médiákba.  Mindenkit érdekel az időjárás, a horoszkópja a napilapok szintjén, de itt kimerül.  A lélek ezzel mégsem lakik jól, így mindenki igyekszik valamilyen közösséget találni, ha mást nem rossz úton (ez a felnövekvő generációnál egyre inkább jelentkezik).
Esetleg a világháló, az internet, a facebook stb….525 barátom van de…nem találkozok vele soha…..de azért még is ….legalább úgy érzem!!!.....meg VISSZAJELEZNEK!...tetszikJ…stb. Igazából nem  látom a mozdulatát, nem találkozok vele, nem tudok róla mégsem semmit. Mindenki azt ír le magáról, amit akar. Eltávolított lett az elsődleges valóságtól mindaz, ami történik, amit tapasztalunk, azt a médiákon keresztül tesszük, valójában nem tapasztaljuk meg, nem látjuk, nem tapintjuk, nem halljuk a  hangokat. Minden mintha egy másik bolygón történne. Látom, tudok róla, tájékozott vagyok, de nem élem át igazán. Valójában semmi nem érint meg! Az ingerküszöb az agyon van bombázva.

Az ember az ítéleteit nem maga hozza meg, inkább meghallgatja a rádióban, tévében, elolvassa, az újságban mit kell róla gondolni ?

A médiákon növünk föl, mindenhonnan kapjuk a kliséket, például hogy: igazi férfi, igazi nő, ha ide utazol, ha ilyen márkájú, ha ezt veszed meg…. A saját értékítélet kialakulását már eleve nehezíti, nincs is időd elgondolkodni a dolgokon. A lelki dolgokról meg egyáltalán nem szól.
Ahhoz nem ad kapaszkodókat, hogy a saját gondolkodásod és saját értékítéleted kialakuljon. Ez nehezít sok mindent. Az értelem keresést, már gyermekkortól tanulni kell. Mindenkinek kialakulnak az antennái a saját maga kiépítéséhez, hogy miket fog az éterből. Eszerint van neki saját valósága, - ahány ember annyi féle valóság.

Amikor az ember azt hallgatja, ahogy a szomszéd üti kalapáccsal a falat, az egy ütemes egyforma hangzó dobogás. A ritmusokat az ember jobban szereti, a váltakozó lassabb és gyorsabb részek miatt. Amikor éljük az életünket akkor hol gyorsabbnak érezzük az idő múlását  a szívünk verése sem egyenletes, hanem függ attól, hogy milyen lelki, fizikai állapotban vagyunk. Talán ez hiányzik a ma emberének a hétköznapjaiból, nem találja a maga ritmusát?

Mindenki a maga által érzett monotóniából próbál menekülni. Nincs rá objektív válasz. Én csak annyit tudok mondani objektíven, hogy mindenképpen arányeltolódás, de hogy milyen fajta arány, kinek milyen fajta arány és milyen az ő egyéni ritmusa (hogy ő éppen milyen szakaszban van) ez teljesen változó. Ahány ember annyi bolygó.

 Az embernek , szerinted nincs egy olyan rejtett célja, hogy ki kellene végezni a hétköznapokat, hogy csak ünnepnapok legyenek?

Nem semmiképpen sem. Van, aki a hétköznapok biztonságát keresi, de ez is valamilyen telítődés után történik. Abba vágyik vissza, ami biztos, ami biztonságot nyújt, ami a megszokás. A biztonság az embert melegséggel tölti el.

A Szabadiskolában, nálatok ez hogyan jelentkezik, hiszen oda is a hétköznapokból érkeznek az emberek?

Nagyon változatos a társaság. Mindenki máshol tart az életében, a szellemi dolgokban, a személyiségfejlődésben, az értékrendjében.
Az az ember jön hozzánk :  aki valamilyen másik világba szeretne a hétköznapokból belépni. Direkt nem mondtam szellemi világot, mert nem mindenki pont ezt keresi eleinte benne, lehet, hogy aztán majd meglátja, de mindenképpen valami olyan másfajta szépséget, kihívást keres, ami úgy érzi , hogy nem lesz monoton. Nem biztos, hogy érzékeli, először hogy ez egy nagy szellemi kaland, először csak egy vonzás van, és a nagy radír érzése: kikapcsolok, mindent elfelejtek. Kikapcsolást keres szerintem.

Mikor lesz a kikapcsolásból bekapcsolás? Mert, hogy az lesz belőle egy idő után nálad!

Ez nem napok és évek számától függ, nem köthető időhöz, mindenkinek más a fejlődési ritmusa.
Abban a pillanatban, amikor eljut a megismeréstől egy olyan pontra, amikor megpillantja a kísérletezésnek a távlatát és a távlattalanságát is. Ez kihívás egy olyan izgalmas kalandra, amit csak egy idő után képes megpillantani, ha van benne annyi kitartás, hogy eljusson odáig. Kisebb részük feladja, de az csak egy nagyon pici része. A többség  egyre izgalmasabbnak találja, és ott marad, és egyszer csak tényleg megpillantja maga is ,hogy nem csak a külvilág leképzéséről van szó - hanem ebben lehet hogy meg tudok én is szólalni.

Ez tényleg egy küszöb, amit átlépnek az alkotás folyamatában?

Van, akinél folyamatában érződik, van, akinél teljes hirtelenséggel nagy váltásként.  Itt elérkezik egy olyan ajtóig ahonnan hazafele megy ,befelé önmagába.  Ezzel egy időben megpillantja magát a festészetet, az alkotás  nyelvének saját világát.
A vonal az önmagáról is szól, a folt az önmagáról is szól. Ez egy olyan bolygó, amit felfedez azon kívül, hogy önmagát is felfedezi.
Utazik az ismeretlen bolygó felé, de ezzel az utazással utazik maga felé is. S ez a bekapcsolás aztán visszagyűrűz a hétköznapokra is, új életcélokat kap, energetizálódik. Ha nem jut hozzá ehhez, akkor szinte elvonási tünetek kezdenek jelentkezni. Rosszabbnak, monotonabbnak érzi az életét. Kialakul , hogy neki ez mindenképpen kell, ezzel érzi értelmesnek az életét, e-nélkül csak úgy sodródik. Kap az ember ilyen visszajelzéseket, hogy hiányoznak a távlatok (belső távlatok), az izgalmas felfedezések.

Staféta 1 Kiállítás

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin

Közreműködők