2008. november 6., csütörtök

Gyergye Krisztián- MELANKÓLIA







Melankólia - Gergye Krisztián bemutatója a Trafóban


A Magyar Táncművészek Szövetsége idén áprilisban, a tánc világnapján Gergye Krisztiánnak ítélte az évad legjobb alkotója díjat. Krisztián az előző évad végén mutatta be a Trafóban Melankólia című nagyszabású táncjátékát.



A koreográfus utazásra hív, s mindig is ezt teszi saját szavaival magánmitológiába, minden egyéni lét archetípus labirintusába. Most nem nekünk kell feloldódni a maga teremtette szakrális térben, hanem ő hatol belénk, árgus szemekkel nézi, átalakulunk-e egy kicsit önmagunk megismerése által. Igen, ez egy labirintus, színházi Ariadné-fonál. Az út régen kezdődött, szellem és test találkozási pontjánál. A köztünk és bennünk élő melankólia újra értelmezése a tét.
A szó eredeti értelmében a fekete epe (melan kholé) testi jellemző, de az ókori görög és más hagyományos orvoslásban a testi és szellemi tulajdonságokat nem választják el. S igaz az a megállapítás, hogy a testet sem határolhatjuk el mereven a természettől, a világ többi változását is ugyanazok az erők mozgatják, azok éltetik a belső szerveket.
Hippokratész úgy gondolta, a külvilágból érkező hatások pszichológiai következményekkel járnak, mégis úgy vélte: belső folyamat, az életnedvek egyensúlyának megbomlása a felelős. Az egyik ilyen a túl sok "fekete epe" ("melaine chole") a szomorú, depresszív - "melankolikus" - temperamentum előidézője, ami a megbomlott harmónia következménye.



(Ő alkalmazta a négy emberi személyiség típusra a flegmatikus, kolerikus, szangvinikus és melankolikus elnevezést.) Ezek szerinte a diszharmónia eredményei: a mikro- és a makrokozmosz egyensúlya megbillent, a rend (kozmosz) felbomlott, ilyenkor zavar áll be, és az érintett személy többé nem tud engedelmeskedni a mindenség és a saját sorsa elválaszthatatlan törvényeinek.
Úgy tűnik, Gergye Krisztián tisztában van ezzel az ősi megállapítással, ez a jegy az utazásra, önmagunkban - s véresen komolyan veszi ezt. Egy spirituális önmegismerés talán, a művész-melankólia újra felfedezése és az, hogy a színházi tér most valóban szakrális, azaz nem homogén. Törések, szakadások vannak benne, ahol egyes részei minőségileg különböznek. (A hátra helyezett hosszú asztal, a két széksor, mint valami kerítés).
A gyönyörűen megkomponált zenék, requiem-fragmentumok Philipp György szerkesztésében és előadásában már terített szőnyeg, egyenesen a terem közepébe. A requiem (gyászmise) mint zenei műfaj csaknem minden tétele elhangzik, mégis itt azt érzi a néző: az életet lehet keresni. Egy non-verbális meghívó szövegével részei leszünk az örök ellentétpár, a fekete és fehér békés küzdelmének.

Hallhatatlan remekművek c. könyv

Ezt a könyvet melegszívvel ajánlom figyelmetekbe !
Halhatatlan remekművek az ókortól napjainkig

(Gasparini, Lucia, Marabelli, Serena)


Ez a kötet felejthetetlen utazásra hívja az olvasót. Az úticél a művészettörténet legszebb alkotásainak titokzatos és lenyűgöző birodalma Tutanhamon halotti maszkjától Michelangelo Dávidján és Picasso Guernicáján át Henry Moore "Fekvő anya és gyermeke" című szobráig.
Az érzékletes képanyag segítségével beléphetünk a remekművek világába, és szemügyre vehetjük a legapróbb részleteket is. Az illusztrációkat kísérő és magyarázó szövegek az egyedülálló alkotások történeti és elméleti hátterének feltárásával teszik még teljesebbé a műélvezetet.

Foto hónap- kiállítás a VAM Design centerben


Fotóhónap 2008 - kiállítások országszerte




Budapest, 2008. november 5., szerda (MTI) - Hat kiállítás egyidejű megnyitójával elindult szerdán a Fotóhónap 2008; az országszerte több mint ötven tárlatot kínáló rendezvény központi helyszínén, a budapesti VAM Design Centerben látható kiállításokon több mint hatszáz kép várja a látogatókat.

A Magyar Fotóművészek Szövetsége által szervezett fesztiválon a VAM Design Centerben négy kortárs fotográfiai tárlaton fiatal magyar, lengyel, cseh és szlovák alkotók, a Senior Alkotócsoport Örökifjak című kiállításán pedig az idősebb fotós nemzedék tagjai mutatkoznak be.

Az archív felvételeket felvonultató, Kinyílt fiókok című tárlaton az MTI Fotóarchívumának soha be nem mutatott képeiből láthat válogatást a közönség.
A visegrádi országok kortárs törekvéseit bemutató kiállítások kapcsán Szamódy Zsolt fesztiváligazgató, a szövetség elnöke hangsúlyozta: a Fotóhónap idén először a központi kiállítások sorában külföldi alkotók munkáit is bemutatja, ezzel szeretne a hasonló témájú európai fesztiválokhoz csatlakozni.
Nagy lehetőség, hogy a hat tárlatot együtt, a VAM Design Center egy teljes szintjén mutathatjuk be - hívta fel a figyelmet Szamódy Zsolt.

Az igazgató kiemelte: a központi kiállítások mellett országszerte ötvenkét kiállítás várja a látogatókat.

A Kinyílt fiókok című tárlat méltatása után Harsányi László, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnöke bejelentette: 2009 és 2011 között az NKA évi 15 millió forinttal támogatja az MTI Fotóarchívumában található képanyag digitalizálását. Harsányi László célként jelölte meg "ennek a pótolhatatlan anyagnak" a napvilágra kerülését, és reményét fejezte ki, hogy az MTI jövőre újabb tárlaton mutatja be a frissen digitalizált felvételeket.
Mint Vince Mátyás, az MTI elnöke elmondta, a távirati iroda archívumában 13 millió negatív és 5 millió nézőkép található, köztük neves fotóművészek munkái. Ennek a hatalmas mennyiségű felvételnek a feldolgozásán az MTI folyamatosan munkálkodik, miközben a feltárt anyag bemutatása évek óta folyik - tette hozzá.
Az archív felvételek feldolgozása során kerültek elő azok a fotók is, amelyeket a Kinyílt fiókok című tárlaton láthat a közönség. Vince Mátyás megjegyezte: szomorú történelmi időszakban, többségükben 1950 és 56 között készült fotókról van szó, olyan nagy alkotók munkáiról, mint Reismann Marian, Langer Klára, Járai Rudolf, Vadas Ernő vagy Kálmán Kata, akik itthon maradtak, a világhírnév ezért nem adatott meg nekik.
Vince Mátyás megjegyezte: az MTI egyéb formákban is a nagyközönség elé tárja archív anyagát. Példaként elmondta, hogy decemberre várható a távirati iroda Kor-képek című sorozatának újabb kötete, amely az 1957 és 1967 közötti évtized felvételeiből válogat.
Vincze Miklós, a VAM Design Center igazgatója megnyitó beszédében úgy vélte: Budapest, mint a közép-európai régió fizikai központja kulturális elosztóhelyként is funkcionálhatna, ehhez jó kiindulópontot jelentenek a szerdán megnyílt fotókiállítások.
A visegrádi régió - Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia - összefogásának a fontosságát hangsúlyozta Forrai Kristóf is. A Nemzetközi Visegrádi Alap igazgatója úgy vélte, a Fotóhónaphoz hasonló közös kulturális projektek a médiában gyakrabban megjelenő negatív események helyett az együttműködésre nyújtanak pozitív példát.
Horst Kloever, a fiatal művészek munkáit bemutató központi kiállítások kurátora elmondta, bár a mai Közép-Európa fiatal művészei már egy közös, szabad művészeti tér részét képezik, a nemzeti sajátosságok sem tűntek el a fotóművészetből. Míg a szomszéd országok alkotói egyfajta eszközt látnak a fotográfiában művészi koncepciójuk megvalósításához, a magyarok magában a fotográfiában látnak művészetet, így alkotóikat a szó szoros értelmében is fotográfusnak lehet nevezni - vélte a német kurátor.
Závada Pál író a kiállítás térbeli kiterjedésén kívül annak időbeli távlataira hívta fel a figyelmet. Mint fogalmazott, az MTI kiállításának ötvenes években készült felvételeit nézegetve az ember óhatatlanul is gondol azokra a régi fotográfusokra, akiket elhurcoltak, vagy megöltek.
Az író kiemelte Pavel Maria Smejkal STARS című fotósorozatát is, melyben az alkotó híres művészek, tudósok - például Elvis Presley vagy Keanu Reeves - portréit montírozta a náci koncentrációs táborban készült felvételekre.

Barcsay kiállítás



Barcsai Jenő emlékkiállítása megtekinthető 2008. december 6-ig




Haas Galéria a Merítés a KUT-ból című kiállítás-sorozat XII. állomásaként az idén húsz éve elhunyt Barcsay Jenőről emlékezik meg 2008. október 17-től december 6-ig, a Falk Miksa utca 13. alatt található kiállítótermében.

Barcsay Jenő (1900 – 1988) festői formanyelvét a kezdetektől expresszív kifejezőerő és a monumentalitás iránti fogékonyság jellemzi. A húszas évek végétől rendszeresen Szentendrén dolgozó Barcsay jellegzetes, rálátásos tájképein, majd szentendrei városképein egyaránt a térmélység síkba transzponálásával kísérletezik.A harmincas években nemcsak a szentendrei művésztelep, de a KUT kiállításainak is markáns, meghatározó képviselőjévé teszi. 1945 után a Magyar Képzőművészeti Főiskola anatómia és szemléleti látszattan tanáraként nemzedékek sorát tanította a látás művészetére. Az ötvenes évekbeli figurális kompozícióin a trecento hatása érvényesül, a hatvanas – hetvenes években készült alkotásait lírai absztraktnak nevezhető geometrikus formanyelv, végül az elsősorban a fekete-fehér kontrasztjára építő, redukált színvilág jellemzi. A közületi- és magángyűjtemények gazdag kollekcióiból válogató tárlat, az eddig kevésbé ismert alkotói periódusok bemutatása révén átfogó keresztmetszetet adva, új megvilágításba helyezi az életművet. A Haas Galéria kiállításán a művész teljes életművéből „merít”, de legnagyobb számban az 1920-as, 30-as és a 40-es években készített műveket mutatja be, reprezentatív főművek szerepeltetésével, a Magyar Nemzeti Galéria, a győri Városi Képtár Radnai Gyűjteménye, a pécsi Janus Pannonius Múzeum, a szentendrei Ferenczy Múzeum, valamint magángyűjtemények anyagából válogatva. Az alkalomra színes katalógus is megjelenik, Verba Andrea tanulmányával.

A Barcsay Jenő emlékkiállításhoz kapcsolódóan a Haas Galéria KUT-Klub programot szervez december 7-én, a 10. Műgyűjtők Éjszakája alkalmából, melynek célja, hogy művészettörténészek, kortársak, gyűjtők közreműködésével a Képzőművészek Új Társasága ismert és kevésbé ismert tagjainak portréját megrajzolják. Meghívott vendégeik, akik tárlatvezetést tartanak: Kopócsy Anna, Verba Andrea és Zsákovics Ferenc művészettörténészek, Balogh László, Deim Pál és Konok Tamás festőművészek.

Írokéz gyüjtemény a MNG-ben

Az idő legújabb cáfolata




A Magyar Nemzeti Galériában 2008. október 31-től látható kiállítás a kortárs magyar képzőművészet egyik legjelentősebb hazai magángyűjteménye, az Irokéz Gyűjtemény anyagából mutat be válogatást.

Az Irokéz Gyűjtemény neve a két tulajdonos, Pados Gábor és Pajor Zsolt által alapított Írókéz Papír- és Írószer Nagykereskedelmi cég nevéből származó szójáték.
A gyűjtemény, amely már 2001-ben Szombathelyen és a Műcsarnokban is bemutatkozott, a két fiatal szombathelyi üzletember-tulajdonos szándéka szerint az 1990 körül színre lépő fiatal művésznemzedékkel kezdődően mutatja be a kortárs magyar művészet alakulását.

A kollekció magvát az Újlak Csoportnak és vonzáskörének (Ádám Zoltán, Farkas Gábor, Szarka Péter, Komoróczky Tamás, Németh Hajnal, Ravasz András stb.) munkái alkották, melyek mára fontos művészettörténeti kordokumentumokká, az erről az időszakról folytatott szakmai dialógus tárgyaivá váltak. Pados és Pajor a kezdeti és az azt követő időszakban olyan műformák és műtípusok - digitális printek, installációk és videók - gyűjtésére is vállalkozott a hagyományos olaj-vászon munkák, grafikák vagy szobrok mellett, amelyeket a nemzetközi múzeumi szakma és műkereskedelem már elismert és befogadott, viszont a hazai múzeumi és magángyűjteményekben még nem, vagy csak később jelentek meg. Az ezredforduló környékén magától értetődően merült fel a kérdés: hogyan és milyen irányban bővíthető, egészíthető ki az addigi anyag? A megoldást a nemzedéki kereteken való túllépés, illetve az addig is jellemző szemléletmód, attitűd kiterjesztése jelentette: a kortárs fogalma így éppúgy magában foglalja a pályakezdőkre irányuló figyelmet (Batykó Róbert, Tarr Hajnalka, Szájjal és Aggyal Festők), mint a középgeneráció megerősítését (Várnai Gyula, Szűcs Attila, Varga Ferenc), vagy egy visszamenőlegesen is viszonyítási pontul szolgáló alkotó (St. Auby Tamás - TNPU), illetve munka (Nemes Csaba) beemelését. A gyűjtemény profilja elég rugalmas ahhoz, hogy felölelje olyan, a jelenlegi művészeti élet keretei közé nehezebben beilleszkedni képes művészek munkáit is, mint például Szigeti András, Halász Péter, Uglár Csaba vagy Ferenczi Róbert alkotásait. Karakterét továbbra is a fiatal nemzedékek progressziója határozza meg, de eközben egy szélesebb tematikai és műfaji körben is bővül. A Magyar Nemzeti Galériában tervezett kiállítás ezt a következetes, a művészeti közeg változásaira érzékenyen reagáló gyűjtemény-gyarapító munkát kívánja dokumentálni. Ugyanakkor a kollekcióba bekerült munkákból kiindulva, azokat csoportosítva szeretné felvázolni a közelmúlt magyar művészetének és a kortárs tendenciáknak egy lehetséges, a 90-es évek elejétől napjainkig terjedő olvasatát. A kiállítás arra keresi a választ, hogy a gyűjtő személyisége, a korszak(ok) és a művek milyen módon reflektálnak napjaink gyors gazdasági-társadalmi és kulturális változásaira. Nyilván ezzel a sokszínűséggel, a párhuzamos megközelítésmódok egyidejű jelenlétével magyarázható a 2001-es bemutatkozás óta megduplázódott gyűjtemény időnként meglepő végletessége is: a harsányan abszurd és groteszk - néhol a horror, néhol pedig az infantilizmus határát súroló - munkák mellett az alternatív univerzumok változékony és dekoratív világai, illetve az időigényes, elmélyedést igénylő terek sajátosan erősítik és ellenpontozzák egymást. A talán a megszokottat meghaladó mértékben felvállalt szubjektivitás rizikója teszi mintaszerűvé és izgalmassá ezt a gyűjteményt. Ez a magatartás példát is mutat, hiszen az üzleti világban megjelentek azok a személyek, akik a kortárs kultúra aktív formálói, szereplőinek elkötelezett segítői. Ezt a tevékenységüket nyilvánosan, azzal az igénnyel végzik, hogy a gyűjtött alkotások láthatók és hozzáférhetők legyenek a szakma és a szélesebb közönség számára is, így bizonyos értelemben klasszikus múzeumi feladatokat is ellátnak. Az Irokéz Gyűjtemény természetesen nem törekszik a hazai művészet valamennyi irányzatának bemutatására, hanem inkább tovább erősíti és árnyalja a gyűjtemény eddig kialakult koncepcióját, amely a felfedezés, a bemutatás, a kulturális állásfoglalásra törekvés igényével jellemezhető. Mindezekből következnek a jelenlegi hazai gyűjtemények többségéhez képest jól körvonalazható egyedi vonásai, amelyek révén közelebb áll olyan intézmények gyűjtő- és kiállításpolitikájához, mint például a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet.
A személyes indíttatásból kibontakozó, immár két évtizedes művészetpártolási és gyűjtési tevékenységet, az aktív, alakító részvételt visszaigazolják az időközben elismertté vált alkotók hazai, valamint külföldi kiállítási szereplései, illetve köz- és magángyűjteményi jelenléte.
forrás: mng.hu

Karinthy Szalon Kiállítás