2008. november 13., csütörtök

A Föld sok színűsége c. GEO foto kiállítás



A Föld sokszínűsége - GEO-fotókiállítás Győrben és Budapesten


Budapest, 2008. november 7., péntek (MTI) - A Föld sokszínűsége - Diversity of Planet Earth címmel látható péntektől Győrben, november második felétől pedig Budapesten is a GEO magazin díjnyertes fotográfusok képeit felvonultató nemzetközi vándorkiállítása.
Koszó-Stammberger Kinga, a magyarországi GEO magazin főszerkesztője az MTI-nek elmondta, a harmincnégy fotográfus összesen 79 képéből álló anyagot Magyarországon két részre osztották.

Negyven felvételt péntektől jövő vasárnapig a győri Árkád Üzletközpontban, majd november 20-tól december 6-ig a budapesti Arena Plazában láthat a közönség, a fotók másik felét pedig a Magyar Természettudományi Múzeumban állítják ki november 26. és december 21. között.
A két tárlaton tájakat, embereket, növényeket és állatokat, valamint a tudomány és technológia világát bemutató felvételek révén nyerhetnek bepillantást bolygónk sokszínűségébe a látogatók. A kiállító fotográfusok közül a főszerkesztő kiemelte Ingo Arndt és Christian Ziegler természetfotósokat, valamint Pascal Maitre-t és Peter Menzelt, akik elsősorban néprajzi témájú sorozatokat készítenek a világ legkülönbözőbb tájain. Pascal Maitre-től szerepel például a kiállításon az afrikai nomád népcsoport, a tuaregek életét bemutató sorozatának is egy darabja - említette Koszó-Stammberger Kinga.
A győri és a budapesti bevásárlóközpontban látható tárlaton a Magyar Távirati Iroda sajtófotó magazinja, a FOTÓS SZEM is bemutatkozik társkiállítóként. Így a látogatók a legjobb hazai és külföldi sajtófotókból válogató, negyedévente megjelenő kiadvány képeiből is láthatnak néhányat. Szerepel például a tárlaton az a dél-koreai Yang Taeyoung nyújtógyakorlatát bemutató fázisfotó-montázs, amely a lap internetes közönségszavazása alapján került be a legutóbbi szám olimpiai mellékletébe.
Az Európában 30 éve, Magyarországon pedig 3 éve megjelenő GEO magazin vándortárlatát, amely tavaly indult útjára, eddig Horvátországban, Csehországban, Szlovákiában és Romániában láthatta a közönség, Magyarország után pedig Törökországba, a balti államokba, Finnországba, Oroszországba és Bulgáriába viszik tovább.

Képmutógatók-2

A látás kultúrtörténete - tárlat a Mai Manó Házban

Képmutogatók 2. -

A látás kultúrtörténete címmel látható kiállítás keddtől a Mai Manó Házban Budapesten; a tárlaton optikával kapcsolatos tárgyak mellett camera obscura, zsebmozi, kaleidoszkóp, praxinoszkóp és zootrop is megtekinthető.

A január 4-ig látogatható kiállítás a szem és a látás törvényeivel, a fénytan megértését szolgáló eszközökkel, a camera obscurával, a vetítés "életrajzával", a legkülönfélébb mozgásimitációkkal, a térélmény képi imitációjával és a transzparens képek nyújtotta különleges hatásokkal foglalkozik.
Rengeteg tárgyat felvonultató színes anyagot láthat a közönség, egyebek mellett perspektívaképek, térbeli portrék, képmutogatós szerkezetek, kukucskáló dobozok, sziluett árnyképek szórakoztatják az érdeklődőket - sorolta a példákat Éri Ildikó, a kiállítóhely projekt koordinátora az MTI-nek.
A gyerekeket egy szabadon működtethető, speciális vetítőgép várja, melynek segítségével egy japán népmese 2 és 3 dimenziós univerzumában bolyonghatnak, míg a felnőttek kipróbálhatják a Laczkó Péter fényképész által épített zootropot és árnyékrajzoló gépet is.

A kiállításon a Magyar Fotográfiai Múzeum optikai különgyűjteményének anyaga mellett az Országos Pedagógiai Múzeum és Könyvtár optikával kapcsolatos tárgyai és más közgyűjtemények, magángyűjtők, kortárs alkotók e témába vágó tárgyai is fellelhetők.

A tárlat első részét 1998-ban a Magyar Fotográfiai Múzeumban rendezte meg Kolta Magdolna és Munkácsy Gyula; a tárlat második részével az azóta elhunyt Kolta Magdolnára emlékeznek a szervezők, s az általa írt Képmutogatók - A fotográfiai látás kultúrtörténete című könyv új, bővített kiadásban lát napvilágot decemberben.

A kiállításhoz december 6-án és 7-én családi programok kapcsolódnak, az érdeklődőket a reneszánsz jegyében szervezett múzeumpedagógiai és egyéb interaktív foglalkozásokkal, tárlatvezetésekkel, filmvetítésekkel, előadásokkal és koncertekkel, látványos fényképezési attrakciókkal, a legkisebbeket bábosokkal és egyéb látványosságokkal várják.
A Magyar Fotográfusok Háza kiállításai és programjai a

Reneszánsz Év - 2008 program keretében zajló Camera Obscura rendezvénysorozat alatt október 20. és január 4. között ingyenesen látogathatóak.

Fohász- Antoine de Saint -Exupérytől


Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt,
akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Karinthy Szalon Kiállítás