2008. november 6., csütörtök

Írokéz gyüjtemény a MNG-ben

Az idő legújabb cáfolata




A Magyar Nemzeti Galériában 2008. október 31-től látható kiállítás a kortárs magyar képzőművészet egyik legjelentősebb hazai magángyűjteménye, az Irokéz Gyűjtemény anyagából mutat be válogatást.

Az Irokéz Gyűjtemény neve a két tulajdonos, Pados Gábor és Pajor Zsolt által alapított Írókéz Papír- és Írószer Nagykereskedelmi cég nevéből származó szójáték.
A gyűjtemény, amely már 2001-ben Szombathelyen és a Műcsarnokban is bemutatkozott, a két fiatal szombathelyi üzletember-tulajdonos szándéka szerint az 1990 körül színre lépő fiatal művésznemzedékkel kezdődően mutatja be a kortárs magyar művészet alakulását.

A kollekció magvát az Újlak Csoportnak és vonzáskörének (Ádám Zoltán, Farkas Gábor, Szarka Péter, Komoróczky Tamás, Németh Hajnal, Ravasz András stb.) munkái alkották, melyek mára fontos művészettörténeti kordokumentumokká, az erről az időszakról folytatott szakmai dialógus tárgyaivá váltak. Pados és Pajor a kezdeti és az azt követő időszakban olyan műformák és műtípusok - digitális printek, installációk és videók - gyűjtésére is vállalkozott a hagyományos olaj-vászon munkák, grafikák vagy szobrok mellett, amelyeket a nemzetközi múzeumi szakma és műkereskedelem már elismert és befogadott, viszont a hazai múzeumi és magángyűjteményekben még nem, vagy csak később jelentek meg. Az ezredforduló környékén magától értetődően merült fel a kérdés: hogyan és milyen irányban bővíthető, egészíthető ki az addigi anyag? A megoldást a nemzedéki kereteken való túllépés, illetve az addig is jellemző szemléletmód, attitűd kiterjesztése jelentette: a kortárs fogalma így éppúgy magában foglalja a pályakezdőkre irányuló figyelmet (Batykó Róbert, Tarr Hajnalka, Szájjal és Aggyal Festők), mint a középgeneráció megerősítését (Várnai Gyula, Szűcs Attila, Varga Ferenc), vagy egy visszamenőlegesen is viszonyítási pontul szolgáló alkotó (St. Auby Tamás - TNPU), illetve munka (Nemes Csaba) beemelését. A gyűjtemény profilja elég rugalmas ahhoz, hogy felölelje olyan, a jelenlegi művészeti élet keretei közé nehezebben beilleszkedni képes művészek munkáit is, mint például Szigeti András, Halász Péter, Uglár Csaba vagy Ferenczi Róbert alkotásait. Karakterét továbbra is a fiatal nemzedékek progressziója határozza meg, de eközben egy szélesebb tematikai és műfaji körben is bővül. A Magyar Nemzeti Galériában tervezett kiállítás ezt a következetes, a művészeti közeg változásaira érzékenyen reagáló gyűjtemény-gyarapító munkát kívánja dokumentálni. Ugyanakkor a kollekcióba bekerült munkákból kiindulva, azokat csoportosítva szeretné felvázolni a közelmúlt magyar művészetének és a kortárs tendenciáknak egy lehetséges, a 90-es évek elejétől napjainkig terjedő olvasatát. A kiállítás arra keresi a választ, hogy a gyűjtő személyisége, a korszak(ok) és a művek milyen módon reflektálnak napjaink gyors gazdasági-társadalmi és kulturális változásaira. Nyilván ezzel a sokszínűséggel, a párhuzamos megközelítésmódok egyidejű jelenlétével magyarázható a 2001-es bemutatkozás óta megduplázódott gyűjtemény időnként meglepő végletessége is: a harsányan abszurd és groteszk - néhol a horror, néhol pedig az infantilizmus határát súroló - munkák mellett az alternatív univerzumok változékony és dekoratív világai, illetve az időigényes, elmélyedést igénylő terek sajátosan erősítik és ellenpontozzák egymást. A talán a megszokottat meghaladó mértékben felvállalt szubjektivitás rizikója teszi mintaszerűvé és izgalmassá ezt a gyűjteményt. Ez a magatartás példát is mutat, hiszen az üzleti világban megjelentek azok a személyek, akik a kortárs kultúra aktív formálói, szereplőinek elkötelezett segítői. Ezt a tevékenységüket nyilvánosan, azzal az igénnyel végzik, hogy a gyűjtött alkotások láthatók és hozzáférhetők legyenek a szakma és a szélesebb közönség számára is, így bizonyos értelemben klasszikus múzeumi feladatokat is ellátnak. Az Irokéz Gyűjtemény természetesen nem törekszik a hazai művészet valamennyi irányzatának bemutatására, hanem inkább tovább erősíti és árnyalja a gyűjtemény eddig kialakult koncepcióját, amely a felfedezés, a bemutatás, a kulturális állásfoglalásra törekvés igényével jellemezhető. Mindezekből következnek a jelenlegi hazai gyűjtemények többségéhez képest jól körvonalazható egyedi vonásai, amelyek révén közelebb áll olyan intézmények gyűjtő- és kiállításpolitikájához, mint például a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet.
A személyes indíttatásból kibontakozó, immár két évtizedes művészetpártolási és gyűjtési tevékenységet, az aktív, alakító részvételt visszaigazolják az időközben elismertté vált alkotók hazai, valamint külföldi kiállítási szereplései, illetve köz- és magángyűjteményi jelenléte.
forrás: mng.hu

Nincsenek megjegyzések:

Staféta 1 Kiállítás

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin

Közreműködők